Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Termékek Menü

Natúr vagy szintetikus?

Natúr vagy szintetikus?

Az örök kérdés! Fontos a tudatosság és az odafigyelés! Hallgassunk a testünkre, mert a mai világban ő az egyetlen, aki igazán tudja, hogy mire van szükségünk, kívül-belül!

Az örök kérdés: natúr vagy szintetikus?

 

 
 2018. június 14. - Blanche Natúrkozmetikum

 

Bár az elmúlt évek során határozott lépéseket tett az emberiség a természetesség, a környezetvédelem és az ökológiai egyensúly irányába, még a mai napig sokak fejében van káosz ezeket illetően. Még az olyan "kis volumenű" témákkal kapcsolatosan is, mint a kozmetikumok, melyek az emberiség viszonylag kis hányadát foglalkoztatják, mégis nagy mértékben hozzájárulhatnak az élhetőbb jövő eléréséhez! Hogyan? Elmagyarázzuk!

Talán sokatok számára ismerős lehet a pillangóhatás, melyről az első tanulmányt Edward Lorenz (a káoszelmélet egyik megalkotója) publikálta 1963-ban. Az elmélet lényege, hogy bizonyos apró kezdeti változások véletlenszerű folyamatok pozitív visszacsatolásai révén képesek a rendszer hosszútávú működését befolyásolni. Köznapi nyelven megfogalmazva: minden ok-okozatra épül a világban!Hogyan kapcsolódik ez a kozmetikumok világához? Minden téren!

Először is tisztázzunk pár alapfogalmat, melyek a legnagyobb katyvaszt okozzák napjainkban! Mit takar a természetes-, a natúr- és a biokozmetikum?

A természetes alapanyagokat tartalmazó kozmetikumok még a szintetikus kategóriába sorolhatók, hiszen nem csak és kizárólag természetes összetevőkből állnak, tehát nem biokozmetikumok! A natúrkozmetikum kategóriába azok a termékek sorolhatók, melyek nem tartalmazhatnak bizonyos összetevőket, például állati eredetű zsírokat, illetve kerülik a szintetikus termékekre jellemző eljárási folyamatokat, mint a génmódosítás. Végül pedig a biokozmetikum az, amelynek szigorúan előírt arányban kell tartalmaznia ellenőrzött ökológiai termelésből származó mezőgazdasági alapanyagokat!

 

Miért érdemes natúrkozmetikumot választani a szintetikussal szemben?

Mert ez képezi az arany középutat, amire az élet minden területén törekedni próbálunk! Azt, hogy a szintetikus kozmetikumok milyen negatívan hatnak a szervezetre, nem kell bemutatnunk, hiszen számtalan tanulmány megtette már helyettünk! A bőr és ezzel együtt az emberi szervezet egy csodálatos rendszer, mely képes a káros anyagokat szűrni, egy bizonyos szintig! Azonban az évek gyorsan telnek, a rendszer a korral együtt lassul, a káros anyagok mértéke azonban nem csökken, így amit a szervezet nem képes hatástalanítani, lerakódik. Emlékszünk még az ok-okozati hatásra a cikk elején? Nos, itt lép életbe!

Ha fiatalkorban nem figyelünk oda a bőrünk megfelelő ápolására, a természetnek hála még nem kell aggódnunk, de ha bizonyos kor felett (kb. 25+) is semmibe vesszük a szervezetünk igényeit, elindítjuk a folyamatot, melynek a végkimenetelét nem szeretnénk ismerni! Mi a megoldás? A tudatosság és az odafigyelés! Hallgassunk a testünkre, mert a mai világban ő az egyetlen, aki igazán tudja, hogy mire van szükségünk, kívül-belül!

 

Mit képes nyújtani a Blanche a többi kozmetikai márkával szemben?

Gondoskodást, hosszútávon! A természetes összetevőknek hála és a natúrkozmetikai eljárások révén egy olyan megoldást tudunk biztosítani a vásárlóink számára, ami az arany középutat jelképezi a mai kozmetikai piacon! A szintetikus olcsó? De hosszútávon káros a szervezetre! A bio túl drága? Nem véletlenül, hiszen az előállítása sem egyszerű! Mi a megoldás? A natúrkozmetikum a két árkategória között helyezkedik el (optimális esetben, mint például a Blanche-nál!), és mindent biztosít ahhoz, hogy hosszútávon egészséges, táplált és szép lehessen a bőr!

Gondoskodjatok bőrötökről a természet csodálatos erejével, és tegyétek meg azokat a bizonyos apró kezdeti változásokat, melyek a rendszer hosszútávú működését az optimális irányba terelik! ;)

Végezetül pedig, hogyan befolyásolhatja a helyes döntés a föld jövőjét?

Képzeljünk el egy világot, ahol mindenki tudatosan figyel a saját egészségére, és a teste ápolására! Ha ebben az "apró" tevékenységben képesek vagyunk az odafigyelésre és a tudatosságra, elindíthatunk egy folyamatot, mely megváltoztatja a látásmódunkat bizonyos témákat illetően!Például a környezettudatosság vagy a fogyasztást illetően! Ne feledjük! Az aprónak tűnő dolgok váltják ki a leghatalmasabb változásokat is! Mi a Blanche-nál ebben hiszünk! És ti miben? :)

Szeretettel ölelünk Titeket,
Blanche Csapat